Elállás joga

Elállási jog fogalma és gyakorlásának feltételei

2011.08.19. péntek 11:00

Mit tehetünk, ha meggondoltuk magunkat?

Meggondolhatjuk magunkat és visszaléphetünk a vásárlástól az interneten rendelt termék átvétele után?
Igen, a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Kormányrendelet (rendelet) alapján úgynevezett elállási jog (a termék visszaküldésének joga, visszaküldési garancia) illet meg bennünket internetes vásárlás esetén, és e jogot néhány kivételtől  eltekintve minden esetben gyakorolhatjuk.

Mi az az elállási jog?
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphetünk és a termék visszaküldése esetén követelhetjük a kereskedőtől az általunk kifizetett összeg visszatérítését. Az elállási jog kompenzálja azt, hogy a vásárlás előtt nem volt lehetőségünk a termék megvizsgálására, kipróbálására, illetve üzembe helyezésére.

Kell-e indokolnunk a szerződéstől való elállásunkat?
Nem, a szerződéstől való elállásunk esetén nem vagyunk kötelesek a kereskedő kérésére magyarázatot adni az elállás okára. Tehát a szerződésnek megfelelő, hibátlanul működő és a rendeltetésszerű használatra alkalmas termék esetén is gyakorolhatjuk elállási jogunkat. Természetesen az esetek többségében az elállásra az adhat okot, hogy a kiszállított termék mégsem olyan, mint amilyennek a honlapon közölt leírás alapján elképzeltük, vagy bármilyen okból nem felel meg az elvárásainknak. Fontos jogszabályi garancia, hogy az eladó elállási jogunk gyakorlását nem kötheti semmilyen korlátozó feltételhez.

Mely időponttól gyakorolhatjuk elállási jogunkat?
Termék (például könyv, elektronikai cikkek stb.) megrendelése esetén a termék átvételétől, míg szolgáltatás igénybevétele (például interneten közzétett apróhirdetés, interneten megrendelt kábeltelevízió előfizetés) esetén a szerződéskötés után kezdődik az elállási határidő.

Milyen időtartamon belül gyakorolhatjuk elállási jogunkat?
A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon (nem naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a 8 munkanapos határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele.

Lássunk egy példát: Ha a terméket a futárcég egy csütörtöki napon szállítja ki részünkre, a 8 munkanapos elállási határidő a pénteki napon kezdődik. A szombat és vasárnap nem munkanap, ezért az elállási határidő második napja a következő hét hétfője. E hét péntekje még csak az elállási határidő 6. munkanapjának számít, a szombatot és vasárnapot ismételten nem kell figyelembe venni, azaz a nyolc munkanapos határidő csak a következő hét keddjén, 24 órakor jár le.

Természetesen a 8 munkanapos határidő alatt bármikor elállhatunk a szerződéstől, de a jóhiszeműség és a tisztesség általános követelménye szerint a termék átvételét követően, annak felpróbálása, megvizsgálása és a rendeltetésszerű használatra való alkalmasságáról történő megbizonyosodás után haladéktalanul döntsünk a termék megtartásáról vagy esetleges visszaküldéséről.

A 8 munkanapos időtartamon belül meg is kell érkeznie a visszaküldött terméknek az eladóhoz?
Nem, mert a 8 munkanapos határidő nem jelenti azt, hogy a visszaküldött terméknek 8 munkanapon belül meg is kell érkeznie az eladóhoz, hanem elegendő, ha a 8 munkanapos időtartamon belül kifejezzük elállási szándékunkat az eladó felé.

Előfordulhat olyan eset, hogy a 8 munkanapos elállási határidő meghosszabbodik?
Igen, amennyiben a kereskedő a termék kiszállításáig (szolgáltatás esetében a szerződéskötés napjáig) nem bocsátja a fogyasztó rendelkezésére az ún. írásbeli megerősítést. Ebben az esetben ugyanis a fogyasztó az elállási jogát az írásbeli megerősítés kézhezvételének napjától számított nyolc munkanapon belül, legfeljebb azonban az elállási határidő kezdő időpontjától számított három hónap elteltéig gyakorolhatja.

(Az írásbeli megerősítés tartalmazza mindazon információkat, amelyekre a fogyasztónak egy esetleges jogérvényesítés során szüksége lehet, így például a vállalkozás adatait, az elállási jog gyakorlásával kapcsolatos tudnivalókat, vagy éppen a panaszintézés helyéről, illetve az esetleges jótállási feltételekről szóló tájékoztatást. Az írásbeli megerősítést a kereskedő különféle módokon juttathatja el a fogyasztó részére: megküldheti az elektronikus visszaigazoló e-mail részeként, de rendelkezésre bocsáthatja a megrendelt termék postai csomagjához mellékelve.)

Milyen módon tudjuk igazolni a termék átvételének a napját?
A termék átvételének napját elsősorban a termékhez mellékelt számlán (nyugtán) szereplő teljesítési időpont alapján tudjuk igazolni az eladó felé. Előfordulhat, ezért figyeljünk arra, hogy a termék tényleges átvételének a napja későbbi, mint a számlán feltüntetett teljesítési időpont, ezért az elállásra rendelkezésre álló 8 munkanapos időtartam akár néhány nappal meg is rövidülhet. Sajnos a kisebb webáruházak sok esetben még számlát (nyugtát) sem mellékelnek a termékhez, ezért célszerű – amennyiben mód van rá – a termék átvételekor az átvételi elismervényről egy másolatot kérni, vagy arra a futárral vagy a postai alkalmazottal az átvétel tényleges napját ráírattatni.

Kipróbálhatjuk-e, használhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?
Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 8 munkanapos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez (kivéve CD és DVD lemezek esetében). Mint ahogyan utaltunk már rá, amint eldöntöttük, hogy nincsen szükségünk a termékre, ezt követően már ne használjuk, óvjuk meg állagát, hogy minél jobb állapotban tudjuk azt a kereskedőnek visszajuttatni.

Milyen formában kell közölnünk a szerződéstől való elállásunkat az eladóval?
Elállási szándékunkat szóban (telefonon), postai úton (célszerű tértivevényes levélben) és e-mailben is kifejezésre juttathatjuk, akkor is, ha a kereskedő az elállási jog gyakorlásának valamelyik formáját a honlapon közzétett általános szerződési feltételekben kizárja. Az utólagos bizonyíthatóság érdekében javasolt, hogy elállási nyilatkozatunkat elsősorban az eladónak a webáruház honlapján közzétett e-mail címére küldjük el. Természetesen, amennyiben a vállalkozás rendelkezik üzlethelyiséggel vagy vevőszolgálattal, elállási nyilatkozatunkat személyesen is átadhatjuk és az eladóval igazolt módon átvetethetjük.

A terméket csak akkor küldjük vissza, ha az eladó nem zárkózott el a termék visszavételétől, mivel ellenkező esetben, a termék visszaküldése után már a termék sem lesz a birtokunkban és kérdéses, hogy az eladó egyáltalán visszafizeti-e az általunk kifizetett összeget.

Követelheti-e az eladó elállásunk esetén, hogy a terméket az eredeti csomagolásban és az eredeti okmányokkal (számlával) együtt küldjük vissza?
Nem, ilyen feltételektől nem teheti függővé az eladó az elállási jogunk gyakorlásának elfogadását, de javasoljuk, hogy a termék csomagolását óvatosan bontsuk fel és azt őrizzük meg a számlával és egyéb okmányokkal (például a jótállási jeggyel) együtt az elállási határidő lejártáig.

Milyen következményekkel jár a szerződéstől való elállás?
Elállás esetén az interneten megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre, ezért olyan helyzetet kell teremteni, mintha a fogyasztó meg sem rendelte volna a terméket az online shopban. Ez azt is jelenti, hogy a fogyasztó köteles a terméket saját költségén visszajuttatni az eladó részére, az eladó pedig köteles legkésőbb 30 napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget visszatéríteni.

Milyen költségeket kell a fogyasztónak viselnie a szerződéstől való elállásakor?
A hivatkozott rendelet egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a fogyasztó elállásával összefüggésben kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének költségeit köteles viselni, ezért a terméket nem adhatjuk fel utánvétellel vagy portóval. Az eladó az elállás miatt sem kötbérfizetési kötelezettséget, sem bármilyen pénzbeli büntetést nem róhat a fogyasztóra. Ezzel összefüggésben a termék ingyenes kiszállításának díját sem lehet utólag a fogyasztóra terhelni. A termék esetleges rendeltetésszerű használatáért használati díjat és az emiatt fellépő esetleges értékcsökkenés (karcolások) megtérítését sem lehet a fogyasztótól követelni, de amennyiben a terméket nem rendeltetésszerűen használtuk, az eladó kártérítést követelhet a termék esetleges meghibásodása, károsodása és értékcsökkenése miatt.

Minden internetes szerződés esetén megilleti a fogyasztót az elállási jog?
Nem, mivel a rendelet tételesen felsorolja azokat az esetköröket, amikor nem gondolhatjuk meg magunkat a termék átvétele vagy a szolgáltatásra vonatkozó szerződéskötés után. Feltétlenül tudnunk kell azokról az esetekről, amikor nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, hogy a vásárlási döntésünk előtt ezt a körülményt is mérlegelhessük.

Az online kereskedő meghatározhat-e a rendelet szabályaitól eltérő, a fogyasztóra nézve hátrányosabb szerződési feltételeket?
Nem, mivel a rendelet szabályaitól csak a fogyasztóra nézve előnyösebb, kedvezőbb módon lehet eltérni, például 8 munkanapnál hosszabb elállási határidő biztosításával. Emellett az eladó biztosíthatja az elállási jogot olyan termékekre is, amelyek esetén egyébként a rendelet kizárja a fogyasztó szerződéstől való visszalépését.


Az elállási jog hiánya
2009.03.09. hétfő 15:51

Mikor nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat?

Melyik jogszabály határozza meg azokat az esetköröket, amikor nem gyakorolhatjuk az elállási jogot a termék átvétele után?
Ezeket az eseteket szintén a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet (rendelet) sorolja fel.

Élhetünk-e elállási jogunkkal, ha koncertjegyet, repülőjegyet vásárolunk vagy hotelszobát foglalunk le az interneten?
Nem, mert a rendelet alapján nem illeti meg a fogyasztót az elállási jog az előre meghatározott időpontban szállást nyújtó (hotelszoba foglalás), szállítási (repülőjegy-foglalás, gépjárműbérlés), étkeztetési (pizzarendelés) vagy szabadidős szolgáltatások (koncertjegy, belépőjegy megrendelés) igénybevételére irányuló online szerződéseknél.

A gyorsan romlandó élelmiszereket vagy higiéniai cikkeket szintén feltétel nélkül visszaküldhetem?
Nem, mert gyorsan romlandó termékek (például nem tartós élelmiszerek, vágott virág) és természetüknél fogva (higiéniai vagy egészségügyi okból) vissza nem szolgáltatható termékek (például használt fogkefe, golyósdezodor, fehérnemű, masszázsolaj, szexuális segédeszköz, kozmetikumok, étrend-kiegészítők) esetén sem állhat el a fogyasztó a szerződéstől. Fontos tudni, hogy a higiéniai vagy egészségügyi okból vissza nem szolgáltatható termékeket is visszaküldhetjük, amennyiben a csomagolást, a védőfóliát még nem bontottuk fel, vagyis a terméket még nem vettük használatba.

Visszakövetelhetem a vételárat olyan termék esetén, amelyet kifejezetten a saját kívánságomra, egyedi utasításaim alapján készítettek, állítottak elő?
Nem, mivel a vállalkozások nem kötelesek olyan termékek feltétlen visszavételére, amely a fogyasztó személyéhez kötött, illetve amelyet a fogyasztó egyedi utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő. Ha ezekben az esetekben elfogadnánk az elállási jog gyakorlását, akkor gazdaságilag értéktelenné válna a dolog, hiszen a kereskedő már nem tudná a kizárólag az azt megrendelő fogyasztó számára értékkel bíró egyedi jellegű terméket más vevő számára értékesíteni.

Példaként említhető, amikor ajándéktárgyakat, pólókat, bögréket a megrendelő egyedi kívánsága, az általa biztosított fotók alapján készítenek el. Hasonlóan nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha az általunk készített digitális fényképek előhívásával, vagy egyedi számítógépes szoftverek megalkotásával bízzuk meg a webáruházat.

Fontos kihangsúlyozni, hogy ez a kivételszabály kizárólag az egyedileg, a fogyasztó kifejezett kérésére előállított termékeknél alkalmazandó. Az a körülmény, hogy a fogyasztó például egy ruhanemű megrendelésénél a saját egyedi méretadatait adja meg, nem teszi a terméket a fogyasztó személyéhez kötötté, hiszen a ruhaneműt már korábban, nem a fogyasztó kifejezett kérésére gyártották le. Szintén nem minősül a fogyasztó személyéhez kötöttnek az egyedi konfigurációval összeállított számítógép, notebook sem, mivel e termék alkatrészei állagának sérelme nélkül szétszedhető és újra összeszerelhető, így az egy új vevő számára értékesíthető.

Internetes szerencsejátékok esetén biztosítja a rendelet a fogyasztók számára az elállási jogot?
Természetesen az egyre népszerűbb internetes sportfogadások esetén sem követelheti vissza a fogyasztó utólag a sikertelen fogadás során kockára tett összeget, hiszen így a fogadásban rejlő szerencse-elem értemét vesztené.

Mikor veszítjük el elállási jogunkat műsoros CD, DVD lemez, illetve számítógépes szoftverek vásárlásakor?
A lemezen tárolt szerzői művek (CD, DVD), valamint a számítógépes szoftverek esetében akkor nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha a csomagolást (védőfóliát) már felbontottuk, hiszen ilyenkor lehetővé válik számunkra a szerzői jogi védelem alá eső termék használata, valamint többszörözése is, amelyért szerzői jogdíjat kellene fizetni. Ha azonban a terméket az eredeti csomagolásban, felbontatlanul visszaküldjük vagy visszavisszük az eladó üzletébe, az eladó köteles az általunk kifizetett összeget részünkre visszafizetni.

Akkor sem állhatunk el a szerződéstől, ha a számítógépes szoftvert nem telepítő lemez formájában vásároljuk meg, hanem online töltjük le?
Online letöltés esetén a szerződés tárgya egy immateriális formában létező adathalmaz, valamint ehhez az adathalmazhoz való hozzáférés biztosítása. A rendelet immateriális szerzői javak vonatkozásában nem rendelkezik külön az elállási jogról, de ilyen esetekben az eladó jogszerűen hivatkozhat kizárási okként analógiával a szerzői művek csomagolásának felbontására azzal, hogy ebben az esetben a csomagolás felbontásának a szoftver fogyasztó számítógépére történő letöltését tekinthetjük. Tehát, ha a szoftvert már letöltöttük számítógépünkre, elállási jogunkat ezután már nem gyakorolhatjuk.

Milyen egyéb esetekben nem biztosítja a rendelet az elállási jogot?
Szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződés esetében sem élhetünk elállási jogunkkal, ha a nyolc munkanapos elállási határidő lejárta előtt az eladó a teljesítést a kifejezett beleegyezésünkkel, hozzájárulásunkkal megkezdte. Tehát nem gyakorolhatjuk elállási jogunkat, ha az interneten megrendelt műsorszolgáltatásra (például kábeltelevízió), valamint internet-hozzáférésre vonatkozó szerződés alapján a szolgáltatási hely kiépítése és a szolgáltatás aktiválása (a műsorszolgáltatás megkezdése) előzetes beleegyezésünk alapján a szerződéskötéstől számított 8 munkanapon belül megtörténik.

A fogyasztó akkor sem gyakorolhatja elállási jogát, ha a termék ára, illetve a szolgáltatás díja a pénzpiac eladó által nem irányítható ingadozásától függ. Példaként említhető a háztartási tüzelőolaj, és egyéb olajszármazékok, valamint a nemesfémből készített ékszerek. Fontos, hogy nem tartozik e kivétel alá az az esetkör, amikor az áringadozást a nemzeti valuták árfolyamainak változása eredményezi.

Hírlap és folyóirat vásárlására irányuló szerződés esetén az eladótól szintén nem várható el, hogy az esetlegesen már aktualitásukat vesztett kiadványokat a vételár visszatérítésével visszavegye.

Rendelkezünk-e elállási joggal, amennyiben egy terméket internetes árverés, aukció keretében vásároljuk meg?
Nem, hiszen az árverés is egy speciális, spekulatív jellegű szerencseszerződés, amely értelmét vesztené, ha a „leütési ár” megfizetése után mégis meggondolhatnánk magunkat. Természetesen az úgynevezett fix áras árveréseknél (amikor a vételár előre meghatározott, és nem kerül sor licitálásra) az általános szabályok szerint gyakorolhatjuk elállási jogunkat.

Az elállási jog gyakorlása alóli kivételek esetén az eladó rendelkezhet-e úgy, hogy mégis biztosítja a fogyasztók számára e jogot?
Igen, de mivel e tekintetben az online kereskedőket jogszabály nem kötelezi, erre a kedvezményre csak önkéntesen, akár egyedi esetben történő szabad üzleti döntésük alapján kerülhet sor.


forrás: http://www.nfh.hu